Az alvásmegvonás mérése és vizsgálati eredményei

A kísérletes alvásmegvonás vizsgálatakor a kutatók standardizált mérőeszközökkel számszerűsítik az ébrenlét következményeit, ahelyett hogy csupán általános panaszokat rögzítenének. A laboratóriumi kísérletekben az éberség változását reakcióidő-tesztekkel, a gondolkodási képességeket kognitív feladatsorokkal, a szubjektív állapotot kérdőívekkel, az élettani folyamatokat pedig hormon- és glükózmérésekkel követik.

A PVT és a figyelmi kihagyások számlálása

A pszichomotoros éberségi teszt, vagyis a PVT egy olyan reakcióidő-feladat, amelyet egy 2011-es módszertani tanulmány a viselkedésbeli éberség egyik legelterjedtebb mérőeszközeként ír le. 74 egészséges, 22 és 45 év közötti felnőttnél, akiket 2 óránként teszteltek a 10 perces PVT-vel vagy 33 órás ébrenlét során, vagy 5 olyan éjszakán keresztül, amikor 4 órát tölthettek ágyban, a kihagyásokon és a válaszsebességen alapuló mutatók nagy hatásmérettel különítették el az alvásmegvonásnak kitett résztvevőket az éber állapotban lévőktől, míg az átlagos és a medián reakcióidő alacsony vagy közepes hatásméretet mutatott. A szerzők a kihagyási és a válaszsebességi mérőszámokat javasolták elsődleges PVT-eredménymutatóként ^[1].

Kognitív teljesítmény és hangulati változások

A rövid távú, 48 óránál rövidebb teljes alvásmegvonást vizsgáló 2010-es metaanalízis 70 publikációt tekintett át, amelyek hat kategóriában 147 kognitív tesztet tartalmaztak. A hatásméretek a következtetési pontosság esetében tapasztalt kicsi és statisztikailag nem szignifikáns értéktől (g = -0,125) az egyszerű figyelem terén jelentkező kihagyások nagy hatásméretéig (g = -0,776) terjedtek. A tesztelt moderátorok közül egyedül az ébren töltött idő jelezte előre szignifikánsan a tanulmányok közötti variabilitást, és kizárólag a pontossági mérőszámoknál ^[2].

CIBDOL · Kognitív teljesítmény és hangulati változások

Egy 1996-os metaanalízis 19 eredeti vizsgálatot, 143 vizsgálati együtthatót és összesen 1932 fős mintát összegzett. Eredményei arra utaltak, hogy összességében az alvásmegvonás erősen rontja az emberi működést, valamint megállapította, hogy a hangulat nagyobb mértékben érintett volt, mint a kognitív vagy a motoros teljesítmény, és hogy a részleges alvásmegvonás mélyebb hatást gyakorolt a működésre, mint a hosszú távú vagy a rövid távú alvásmegvonás ^[3].

Korlátozott alvásidő és egyéni különbségek

Egy 1997-es laboratóriumi vizsgálatban 16 egészséges fiatal felnőtt alvását korlátozták éjszakánként átlagosan 4,98 órára, hét egymást követő éjszakán keresztül. Naponta háromszor értékelték az álmosságot, kitöltöttek egy hangulati kérdőívet és elvégezték a PVT-t. Az álmossági értékelések, a kérdőív fáradtsági, zavartsági, feszültségi és összesített hangulati zavar pontszámai, valamint a PVT-kihagyások gyakorisága és időtartama mind statisztikailag robusztus kumulatív változásokat mutattak a korlátozott napok során, a kihagyások szignifikáns növekedésével. A résztvevők egy részcsoportjában úgy tűnt, hogy e hiányosságok helyreállításához két teljes éjszakai alvásra van szükség ^[4].

Egy 2004-es laboratóriumi vizsgálatban 21 egészséges, 21 és 38 év közötti felnőttet vetettek alá 36 órás teljes alvásmegvonásnak három különálló alkalommal, legalább két hét különbséggel. Az egyének közötti különbségek a funkcióromlás mértékében szisztematikusak és stabilak voltak az egyes személyeken belül, valamint jelentősek voltak a vizsgálatban szintén manipulált, előzetes egyhetes alváskorlátozás hatásához képest. Ezeket nem magyarázta a kiindulási működés vagy a többi tesztelt prediktor, és három dimenzió köré csoportosultak: önértékelt álmosság, fáradtság és hangulat; kognitív feldolgozás; valamint tartós figyelem ^[5].

Anyagcsere és hormonális mutatók

Egy 1999-es, 11 fiatal férfi részvételével végzett vizsgálatban a 6 éjszakán át tartó, 4 órás ágyban töltött idő után felvett méréseket hasonlították össze 6 olyan helyreállító éjszaka utáni mérésekkel, amikor 12 órát tölthettek ágyban. A korlátozott állapotban a glükóztolerancia és a tirotropin-koncentráció alacsonyabb volt, az esti kortizolszint magasabb lett, és a szimpatikus idegrendszer aktivitása fokozódott. A szerzők az anyagcsere- és endokrin hatásokat a normális öregedés során megfigyeltekhez hasonlónak írták le ^[6].

Egy 12 egészséges, átlagosan 22 éves férfi bevonásával végzett, randomizált keresztirányú vizsgálatban két nap alváskorlátozást hasonlítottak össze két nap meghosszabbított alvással, ellenőrzött kalóriabevitel és aktivitás mellett. A korlátozás 18 százalékkal alacsonyabb leptinszinttel, 28 százalékkal magasabb ghrelinszinttel, 24 százalékkal fokozottabb éhségérzettel és 23 százalékkal megnövekedett étvággyal járt együtt, különösen a magas szénhidráttartalmú, kalóriadús ételek iránt. A szerzők korlátként tüntették fel, hogy csak 12 fiatal férfi vett részt, és hogy az energiafelhasználást nem mérték ^[7].

A kísérleti adatok értelmezése

A fent ismertetett PVT-, alváskorlátozási és ismételt megvonási vizsgálatokat ellenőrzött laboratóriumi körülmények között, egészséges felnőttekkel végezték, a két metabolikus vizsgálatot pedig 11 és 12 fiatal férfi csoportjában. Számaik ezeket a mintákat írják le az adott körülmények között, és itt tanulmányi eredményekként szerepelnek, nem pedig előrejelzésként bármely egyéni olvasó számára. Ez a cikk azt mutatja be, hogy mit mértek az alvásmegvonásos vizsgálatok. Nem tünetellenőrző, semmit sem diagnosztizál, és bárkinek, aki aggódik saját alvása vagy nappali működése miatt, orvossal kell konzultálnia.